Mészáros Ildikó /Kokesz/ meséje
Eljött a december. A gyerekek sűrűn tekintettek a naptárra, már nagyon várták a karácsonyt.
- Anyu ! Apu! Már csak két napot kell aludni!
- Jól van, no! Eltelik az hamar! Addig is tegyetek rendet. – szólt anyjuk.
Közben nagy pelyhekben hullni kezdett a hó. Lehetett már vagy 1o cm-es, mikor Anna és Alma, a két ikerlány észrevette.
- Anyu! Szeretnénk hóembert építeni! Kimehetünk? – kérdezték.
- Ha megtanultátok a leckét, igen.
- Éljen! Hurrá! Hóembert építünk! – kiabálták a lányok, és futottak ki az udvarra.
Annyira lenyűgözte őket a hóesés, hogy először kergetőztek, fogócskáztak, táncoltak a friss, puha hóban. Természetesen hó csata is jutott a játék végére.
Elkezdték építeni a hóembert. Itt egy kis nézeteltérés akadt köztük, mert Anna hatalmas hóembert akart, míg Alma kicsi, aranyos hóemberre vágyott.
Végül megegyeztek.
Formáltak egy kis hógolyót, amit aztán görgettek, így az egyre nagyobb lett.
A hóember törzse elkészült, hozzáfogtak a fejéhez. Igen ám, de a két kislánynak ez nehéz feladatnak látszott.
- Szólok a Gazdi kutyának! – mondta Anna, és máris hívta kedves barátját.
A kutya örült, hogy segíthet. Anna a kutyus hátára állt, Alma a kezébe tette a nagy hólabdát, és máris készen voltak. Szénből kirakták szemét és száját. Alma a nyuszi papától elkért egy sárgarépát – ebből lett a hóember orra.
Ekkor megszólalt a Hóember.
- Köszöntelek benneteket. Igazán szép lettem! Ügyesek vagytok! Tetszem
- nektek is?
- Igen! Igen! Nagyon szép vagy ! – hagyták jóvá a lányok.
- De miért az udvar közepére építettetek? Egyszer én is szeretnék Karácsonykor örülni, boldog lenni, ajándékot kapni! – szólt a Hóember.
- De te örülhetsz! Mindenki szeret! – válaszolták a lányok.
- Igen. De karácsonykor, mikor a szobában ott áll feldíszítve a karácsonyfa, kigyúlnak a fények, a sok ajándék pedig a fa alatt, - akkor ti becsukjátok az ablakot, nem látok az ünnepből semmit, csak idekinn fagyoskodom! És….. én még sohasem kaptam ajándékot! – és bizony elsírta magát a Hóember.
A lányok, ikrek lévén, még egymás gondolatát is ismerték. Összenéztek, és huncut szemükben már ott volt a megoldás.
A Hóembert rátették szánkójukra, és az ablak elé húzták.
Két nap múlva megérkeztek a nagyszülők is, kezükben tele csomagokkal.
A fenyőfa feldíszítve várta az ünnepet.
A lányok beszélgettek a Hóemberrel, amikor nevüket hallották.
- Anna, Alma ! Gyertek ! Csak rátok várunk!
Gyors kacsintás a Hóembernek, és már szaladtak is a szobába!
- Hú! De gyönyörű karácsonyfa! – ámultak.
- Gyorsan húzzátok el a sötétítő függönyt, mi addig meggyújtjuk a csillagszórókat, és a gyertyát .- kérte anyjuk.
Szinte egyszerre szaladt az ablakhoz Anna és Alma. Elhúzták a függönyt- de nem teljesen ám! Felemelt kezükkel intettek a Hóembernek, mintha azt mondanák: Most aztán láthatod te is, milyen az igazi karácsony!
Közösen elénekelték a Kiskarácsony, Nagykarácsony című dalt, miközben a csillagszórók sziporkáztak a szobában.
A gyertyafény lángja, a kandallóban pattogó tűz emelte az est meghitt hangulatát, miközben az ajándékok megtalálták gazdájukat.
Köszönöm! Jaj, de szép! Erre vágytam! Örülök. – felváltva ezek hallatszottak az ünnep közepette. A lányok sok könyvet kaptak, örültek a korcsolyának is, társasjáték is akadt. Az egyik csomagban sál, sapka, kesztyű volt. Hurrá! – akkor holnap nem fog fázni a kezünk, miközben a Hóembert….. – de nem fejezték be a mondatot.
Egyre gondoltak. Anna fogta a sálát, Alma a sapkáját. Kiszaladtak a Hóemberhez.
- Nézd csak Hóember, mit hoztunk! Kellemes Karácsonyt Kívánunk! – és
ráadták a sálat, sapkát. Te vagy a legszebb Hóember! Láttad a fenyőfát? Örülsz az ajándéknak? – és jobbról is, balról is adtak a Hóember jéghideg arcára egy puszit.
A Hóember a forró puszitól, és örömében majdnem olvadni kezdett.
- Köszönöm Anna és Alma. Ez volt életem legszebb karácsonya.
- Nekünk is! – válaszolták a lányok.
Mert az igazi öröm nemcsak az, ha mi kapunk ajándékot, hanem ha mi is tudunk adni, és a másiknak örömet szerezni.
Ti is így gondoljátok?
.