A HÓEMBER KARÁCSONYA

Mészáros Ildikó /Kokesz/ meséje

Eljött a december. A gyerekek sűrűn tekintettek a naptárra, már nagyon várták a karácsonyt.

- Anyu ! Apu! Már csak két napot kell aludni!
- Jól van, no! Eltelik az hamar! Addig is tegyetek rendet. – szólt anyjuk.
Közben nagy pelyhekben hullni kezdett a hó. Lehetett már vagy 1o cm-es, mikor Anna és Alma, a két ikerlány észrevette.
- Anyu! Szeretnénk hóembert építeni! Kimehetünk? – kérdezték.
- Ha megtanultátok a leckét, igen.
- Éljen! Hurrá! Hóembert építünk! – kiabálták a lányok, és futottak ki az udvarra.
Annyira lenyűgözte őket a hóesés, hogy először kergetőztek, fogócskáztak, táncoltak a friss, puha hóban. Természetesen hó csata is jutott a játék végére.
Elkezdték építeni a hóembert. Itt egy kis nézeteltérés akadt köztük, mert Anna hatalmas hóembert akart, míg Alma kicsi, aranyos hóemberre vágyott.
Végül megegyeztek.
Formáltak egy kis hógolyót, amit aztán görgettek, így az egyre nagyobb lett.
A hóember törzse elkészült, hozzáfogtak a fejéhez. Igen ám, de a két kislánynak ez nehéz feladatnak látszott.
- Szólok a Gazdi kutyának! – mondta Anna, és máris hívta kedves barátját.
A kutya örült, hogy segíthet. Anna a kutyus hátára állt, Alma a kezébe tette a nagy hólabdát, és máris készen voltak. Szénből kirakták szemét és száját. Alma a nyuszi papától elkért egy sárgarépát – ebből lett a hóember orra.
Ekkor megszólalt a Hóember.
- Köszöntelek benneteket. Igazán szép lettem! Ügyesek vagytok! Tetszem
- nektek is?
- Igen! Igen! Nagyon szép vagy ! – hagyták jóvá a lányok.
- De miért az udvar közepére építettetek? Egyszer én is szeretnék Karácsonykor örülni, boldog lenni, ajándékot kapni! – szólt a Hóember.
- De te örülhetsz! Mindenki szeret! – válaszolták a lányok.
- Igen. De karácsonykor, mikor a szobában ott áll feldíszítve a karácsonyfa, kigyúlnak a fények, a sok ajándék pedig a fa alatt, - akkor ti becsukjátok az ablakot, nem látok az ünnepből semmit, csak idekinn fagyoskodom! És….. én még sohasem kaptam ajándékot! – és bizony elsírta magát a Hóember.
A lányok, ikrek lévén, még egymás gondolatát is ismerték. Összenéztek, és huncut szemükben már ott volt a megoldás.
A Hóembert rátették szánkójukra, és az ablak elé húzták.
Két nap múlva megérkeztek a nagyszülők is, kezükben tele csomagokkal.
A fenyőfa feldíszítve várta az ünnepet.

A lányok beszélgettek a Hóemberrel, amikor nevüket hallották.
- Anna, Alma ! Gyertek ! Csak rátok várunk!
Gyors kacsintás a Hóembernek, és már szaladtak is a szobába!
- Hú! De gyönyörű karácsonyfa! – ámultak.
- Gyorsan húzzátok el a sötétítő függönyt, mi addig meggyújtjuk a csillagszórókat, és a gyertyát .- kérte anyjuk.
Szinte egyszerre szaladt az ablakhoz Anna és Alma. Elhúzták a függönyt- de nem teljesen ám! Felemelt kezükkel intettek a Hóembernek, mintha azt mondanák: Most aztán láthatod te is, milyen az igazi karácsony!

Közösen elénekelték a Kiskarácsony, Nagykarácsony című dalt, miközben a csillagszórók sziporkáztak a szobában.

A gyertyafény lángja, a kandallóban pattogó tűz emelte az est meghitt hangulatát, miközben az ajándékok megtalálták gazdájukat.

Köszönöm! Jaj, de szép! Erre vágytam! Örülök. – felváltva ezek hallatszottak az ünnep közepette. A lányok sok könyvet kaptak, örültek a korcsolyának is, társasjáték is akadt. Az egyik csomagban sál, sapka, kesztyű volt. Hurrá! – akkor holnap nem fog fázni a kezünk, miközben a Hóembert….. – de nem fejezték be a mondatot.

Egyre gondoltak. Anna fogta a sálát, Alma a sapkáját. Kiszaladtak a Hóemberhez.

- Nézd csak Hóember, mit hoztunk! Kellemes Karácsonyt Kívánunk! – és
ráadták a sálat, sapkát. Te vagy a legszebb Hóember! Láttad a fenyőfát? Örülsz az ajándéknak? – és jobbról is, balról is adtak a Hóember jéghideg arcára egy puszit.

A Hóember a forró puszitól, és örömében majdnem olvadni kezdett.
- Köszönöm Anna és Alma. Ez volt életem legszebb karácsonya.
- Nekünk is! – válaszolták a lányok.
Mert az igazi öröm nemcsak az, ha mi kapunk ajándékot, hanem ha mi is tudunk adni, és a másiknak örömet szerezni.

Ti is így gondoljátok?

.

A szeretet és a szőlő körbe jár...

TANMESE A TERMÉSZET CSODÁLATOSSÁGÁRÓL, A SZERETETRŐL ÉS MEGBECSÜLÉSRŐL.


Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a kolostor kapujában. Amikor a kapus barát kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt.
- Drága kapus barát, ez itt szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam ajándékba.
- Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.
-Nem. Én neked hoztam.
- Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörű ajándékát.
- Amikor kopogtattam, Te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.
A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelöttt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az apát is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta. "neki adom a szőlőt. Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal."
De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott: "a szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi." És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
- Ez a tied. Mivel Te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével.
A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak. Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is. Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
- Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked.
A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával.